[…] O mais recente deles é «Istmo», com a também catalã Ruth Barberán e o português radicado em Barcelona Alfredo Costa Monteiro, o mesmo trio que há alguns meses lançou «Atolón». São como que dois capítulos do mesmo romance, mas em pontos diferentes da intriga. De resto, esta é uma música (utiliza-se aqui o termo do modo mais genérico possível, dado que não é preocupação destes três artistas sonoros fazer música propriamente) de carácter multiforme e em progressão contínua, impossível de enquadrar numa moldura permanente. […] De resto, esta é uma música (utiliza-se aqui o termo do modo mais genérico possível, dado que não é preocupação destes três artistas sonoros fazer música propriamente) de carácter multiforme e em progressão contínua, impossível de enquadrar numa moldura permanente. Rui Eduardo Paes (JL)

No less than six new releases on the Creative Sources label, placing the label right in the centre of improvised music. The first release is by Ferran Fages (acoustic turntable), Alfredo Costa Monteiro (accordion) and Ruth Barberan on trumpet. The latter plays her instrument as is common these days - say the Axel Dörner method, the instrument as an object. The accordion is played conventionally, well more or less that is. In two lenghty pieces, both recorded late 2003, this trio improvises through a somewhat noise related set of music, even in the more silent parts of the music. There is some intense playing going on, that is quite demanding for the listener, as well as for the performers I guess. Scratchy, noisy and intense. Nice work. Frans de Waard (Vital)

Wirujacy stolik powrócil i po raz kolejny sluzy do przywolania tego, co zwykle, bedac niematerialne, jest nieuchwytne. Nie chodzi bynajmniej o wywolywanie duchów czy zjaw, lecz o stworzenie czterdziestu minut pierwszorzednej muzyki improwizowanej zakletej w dwa dosc
bolesnie trzeszczace nagrania.
Obslugiwany przez Ferrana Fagesa "acoustic turntable" wydobywa z drewna, styropianu, papieru i metalu porcje szumów, które zdaja sie byc równie rzeczywiste, jak tynk na scianie budynku, nie ustepujac mu w niczym chropowatoscia i gruboscia. Pokrywszy calosc warstwa akordeonowo-trabkowej farby - w tym miejscu nalezy wyjasnic, ze tym razem brzmienia ich isntrumentów sa duzo latwiej rozpoznawalne - Costa Monteiro i Barberán sprawili, ze powierzchnia (dzwieku) stala sie nie tylko solidna, ale i nadzwyczaj piekna.
"Istmo" to druga, po wydanej w ubieglym roku przez wloski Rossbin znakomitej plycie "Atolón", pozycja w dyskografii tria. Dwa nagrania, które zostaly na niej zamieszczone zarejestrowano w pazdzierniku i listopadzie 2003 r., czyli prawie dokladnie w tym samym czasie, co utwory, które zlozyly sie na poprzedni album. I choc w odróznieniu od wczesniejszych, te pochodza z koncertów, to róznice sa niewielkie i dotycza przede wszystkim nie tyle samej muzyki, co struktury pierwszego nagrania. Jest ono bowiem w mniejszym stopniu niz pozostale efektem wspólpracy calego tria. Stanowi raczej zbiór nastepujacych po sobie sekwencji wykonywanych przez poszczególnych muzyków solo, badz w duetach, a tylko niekiedy przez cala trójke. Sekwencje te nad wyraz precyzyjnie ulozone zostaly w ciag, skladajac sie na bardzo dobra i nieustannie zajmujaca uwage sluchacza calosc. Owa zdolnosc do budowania interesujacych utworów jest zachowana równiez i w przypadku nagrania nr 2, choc napisac nalezy, ze tu raczej do czynienia mamy z forma dosc jednorodna.
"Istmo", bedac kolejna plyta, nie jest juz zapewne pozycja tak zaskakujaca i niezwykla, jak jej poprzedniczka, ale na pewno w niczym jej nie ustepuje.
Przynoszac kolejna porcje znakomitej muzyki, penetruje nieco odmienne - mozna je nazwac lagodniejszymi lub bardziej melodyjnymi - obszary improwizowanego halasu i daje pewnosc, ze kolejne propozycje tria Fages/Costa Monteiro/Barberan równiez nie zawioda. Tadeusz Kosiek (Diapazon)

A feral antidote to the "regular" concept of trio is furnished by these lucid assassins, who keep releasing great music standing halfway through dual-purpose jumbles of noisy poormouthing and a radical reinvention of the act of stripping sound of every tourist beauty. This is aural toxicity at the very top, in kindless perpetrations of instrumental throwaway: what Fages does with a simple turntable would make Pierre Henry proud - or envious? – while the damp air coming out of Barberàn's trumpet grottoes meets Costa Monteiro's accordion in catarrhal metamorphoses of phlegmatic triangulations. No need for hocus-pocus, hand tricks or complex organizations of useless gentle movements: feel yourself like crossing a creek, tripping on a rock, being overwhelmed by your own ridiculousness - then you realize you just fell into an industrial sewer. Massimo Ricci (Touching Extremes)

This follow-up to last year's Atolón on Rossbin, recorded live just a month after that splendid piece of work, features Ferran Fages (acoustic turntable), Alfredo Costa Monteiro (accordion) and trumpeter Ruth Barberán in two more slabs of (not so) soft noise entitled "fehyst" and "ikhto" – seems like the good folks at Creative Sources are on a mission to outdo Autechre for strange album and track titles. All three musicians are regular visitors to Ernesto Rodrigues' label – it's Costa Monteiro's fourth outing on CS, Barberán's third and Fages' second – and one only has to dip back into the austere palindromes of I Treni Inerti's Ura, recorded just a year before this, to appreciate how far they've moved away from the discreet introspection of reductionism. Barberán's solution to the problem of being compared to a whole slew of lowercase trumpet poppers and ploppers – Axel Dörner, Greg Kelley, Franz Hautzinger, Masafumi Ezaki and Matt Davis (formerly of I Treni) – is to take the instrument back to its caveman basics, raw horny blasts replacing the now-standard vocabulary of hisses and gurgles (though there are still plenty of those too). Costa Monteiro's accordion playing is as weird as it was on his CS solo Rumeur, but he's not averse to using the old squeezebox in a more conventional manner to lay down some ugly, reedy minor ninth drones. Meanwhile Fages' so-called acoustic turntable, which treats the venerable machine as a kind of amplified circular saw, spits out the kind of noise that wouldn't be out of place in an iron foundry. It's a music of texture rather than substance, surface instead of structure, and listening to it is rather like dribbling your ear down a stucco wall: not exactly pleasant but it sure leaves an impressive scar. Dan Warburton (Paris Transatlantic)

I'm continually surprised at the rate with which Ernesto Rodrigues releases discs on his superb Creative Sources imprint. As most folks reading this know, the excellent viola/violin/electronics improviser began to document Portuguese and Spanish improvisation several years back and has quickly developed his label into one of the premier outlets for improvisation at the intersection of European free music, electroacoustics, and new music. I recently opened up my mailbox to find a package stuffed with seven of the label's latest goodies. All told, it's a strong batch.
Istmo (CS 023) features the fantastic trio of Ferran Fages (acoustic turntable), Ruth Barberán (trumpet), Alfredo Costa Monteiro (accordion), whose initial release Atolón (on Rossbin) was a jarringly noisy slice of reality. On this followup – consisting of two tracks recorded in the fall of 2003 in Toledo and Barcelona – the grit and alien organics of the trio's debut are back, but the music is slightly less relentless and has a wider textural palette. One of the new elements is Barberán's wonderful, didgeridoo-like low end ruminations on her trumpet. Her range is really growing these days and this gnarly, crackling trio – with the insane colors Fages whips up often being the least predictable – is the perfect setting for her. But the group language is growing too, now including passages where they ease back on the throttle and assemble relatively delicate layers of tonality. The key figure here is Monteiro, who really shapes this music with his silences, his wheezing, his aggression, and his ever-so-occasional lyric gesture. Tough, fascinating, and wonderfully unpredictable stuff.
[…] Taken together, this septet of discs is worthy not just for their quality but also for their documentation of this music (and some of its lesser known players). Rodrigues already has a new batch out. In the meantime, however, don't miss out on some of these gems. Jason Bivins (Bagatellen)

[…] C'est en essayant de traverser l'océan des sons que ISTMO (CS 023 cd) s'est créé. Basé à Barcelone, le trio est formé de Ferran Fages "acoustic turntable", Alfredo Costa Monteiro, accordéon et Ruth Barberan, trumpet. Je dois dire que ce tourne-disques acoustique (?) excite ma curiosité. Leur rapport au temps est curieux, on n'y sent aucune urgence (contrairement à Metz ou Ailack) ni aucun relâchement. Un peu de tension née des surfaces frottées et créée par la position des micros. Une activité mécanique surgit d'on ne sait où, un moulin? Les tubes de la trompette, les soufflets de l'accordéon? Ah oui, les tubes! C'est le règne du soft noise matiériste et mouvementé, parfois motorisé. Les titres sont aussi mystérieux que leurs contenants (1. fehyst 2. ikhto). Au fur et à mesure que fehyst avance le son durcit, s'épaissit et les anches de l'accordéon reviennent dans le vent du soir et au travers de l'opacité du fog déchiquetée par les appels de corne de brume de Barberan. […] Jean-Michel Van Schouwburg (Improjazz)

[...] Alla base di entrambi ci sono il chitarrista - manipolatore elettroacustico Ferran Fages e il fisarmonicista – chitarrista – manipolatore elettroacustico Alfredo Costa Monteiro, entrambi ampiamente trattati in queste colonne, che insieme costituiscono il duo di desco-music Cremaster. Nel CD portoghese i due si accompagnano alla giovane trombettista Ruth Barberán, della quale ci siamo pure già occupati, che condivide con Monteiro un’altra esperienza comune nella formazione I Treni Inerti. [...] Le due realizzazioni, seppure non presentino delle differenze estetiche sostanziali, divergono nettamente dal punto di vista strutturale: due uniche torrenziali improvvisazioni in “Istmo” e sette quadri più meditati in “Atami”. Quasi tutte le registrazioni, seppure divergano per data e locazione, sono avvenute a Barcellona: il disco Hibari è stato registrato il 18 Ottobre 2002 all’Estudi 84 mentre Ikhto, nell’altro disco, è un’improvvisazione datata Ottobre 2003 e proviene dal Can Felipa. Fehyst è l’unica pecora nera, essendo stata registrata al festival Escucha di Toledo nel Novembre del 2003.
L’ambito è quella degli improvvisatori che utilizzano gli strumenti tradizionali come fossero oggetti, destrutturandone la funzione e miscelandone il suono con quello di apparecchiature elettro-elettroniche.
Sicuramente, come alcuni hanno già osservato, un certo modo di fare musica comincia a girare a vuoto e, parzialmente, sono d’accordo. I moduli cominciano a ripetersi e, in una musica tendenzialmente votata all’informalità, cominciano a fare capolino i primi formalismi.
Ed è ancor più certo che oggi esistono realtà più stimolanti, in ambiti limitrofi, per quando riguarda la ricostruzione complessiva della struttura musicale, cioè per quanto riguarda la definizione del pezzo musicale in quanto tale, e posso fare nomi che recentemente mi hanno affascinato come i 3⁄4 Haad Been Eliminated, i Taxonomy, Sean Mehan e le Zanana.
Ma, dopo questa critica velata, debbo spezzare una lancia a favore di questi dischi, perché certi maestri, e alcuni dei giovani allievi più talentuosi, continuano ancora ad affascinare e, pur fra mille contraddizioni e incertezze, continuano ancora ad eludere la polvere dell’abitudine. e. g. (no ©) (Sands Zine)

Ce label portugais, administé par le musicien Ernesto Rodrigues a beau être l’orée de sa 31e production, on reste toujours séduit comme à la première heure par ce qu’il a à nous dévoiler, mélange de collaborations lumineuses et autres petits événements mêlés qu’il met régulièrement à l’honneur depuis plusieurs années. Proche de labels tells que Potlach, For4Ears, Cut ou Erstwhile, sa ligne éditoriale avance avec determination entre un amour inavoué pour les musiques nouvelles, les sessions free, les inclinaisons électroacoustiques ou les digressions expérimentales, associant contributions d’artistes japonais et appétit marqué pour les rencontres improbables de musicians européens ou américains.
[…] L’autre parution du label regroupe également une sainte trinité de musicians, en les personnes de Ferran Fages (turntables), Alfredo Costa Monteiro (accordéon) et Ruth Barberán (trompette). Celle-ci semble être le lien qui unit ce trio, puisque indépendamment de ses travaux au sein d’IBA, elle s’épanouit dans une free improvisation sous le duo d’Error Focus (avec Fages) et I Treni Inerti (en compagnie de Monteiro). Elle a également collaboré avec Maddish Falzoni, Liba Villavecchia, Agustí Fernández, Betel Martínez, Matt Davis, Isabelle Duthoit, Stefan Prinz, Mark Wastell, Masafumi Ezaki, Masahiko Okura, Taku Unami, entre autres et co-organise le festival barcelonais Improvisa. Fages issu de la scène rock est un autodidacte de 32 ans qui a gardé de ses expériences passées un goût pour la transversalité. On le retrouve ici derrière ses platines “acoustiques”. Monteiro, pour sa part, développe depuis plusieurs années la partique de l’accoedéon. “Istmo” est un conciliabule instrumental sur le mode de la friction, compose d’allers et retours verbaux entre intervenants, tantôt susurrés, tantôt hurlés, mais toujours avec intensité. Le morceau d’ouverture en est un joli succédané où la trompette joue tour à tour la corne de brume lointaine et les ravages aiguisés, l’accordéon gardant son format traditionnel alors que Fages immisce embruns et poussières acoustiques au sein de ces paysages maritimes tourmentés. Julien Jaffré (Révue & Corrigée)

Forrige års ”Atolón” (Rossbin) bød på en uvanlig skitten, og ikke akkurat behagelig, lytteropplevelse. Her var lite eller ingenting av den sedvanlige reduksjonisme og introversjon som kjennetegner mye av de senere års elektro-akustiske improvisasjon – at elektronikkens nærvær på ”Atolón” bare er tilsynelatende, gjennom akustiske imitasjoner av den, tilsier ikke at den faller utenfor en slik genremessig benevning (velkjent grunnlag for en generell diskusjon vedrørende den elektro-akustiske improvisasjonens attributter). […] Frank Messel (Disquieting Duck)

Az év elején már írtunk egy a portugál Creative Sources égisze alatt megjelent kiadványról, azóta a label-gazda Ernesto Rodrigues lelkesedése, illetve privát lemezcégének kiadási kedve egyre csak növekedni látszik, hiszen az utóbbi idŒben havi 5-6 radikális hangszeres improvizációt dokumentáló lemez megjelentetése biztosan garantált. Kezdetben csak portugál és spanyol, újabban pedig egyre inkább nemzetközi összetétel¦ újzenei csoportok alkalmi vagy állandó együttm¦ködéseit publikálja a kiadó, így a lisszaboni székhely¦ Creative Sources néhány esztendö alatt szinte észrevétlenül az európai improvizált elektroakusztikus zenei kísérletek legprominensebb kiadójává vált. Ezúttal a brilliáns spanyol-portugál trió a Rossbin kiadónál tavaly publikált Atolón cím¦ lemezének folytatása jelent meg a Creative Sources-nál.
A trióformáció három zenésze egyáltalán nem ismeretlen a Creative Sources háza táján: a '74-es születés¦ Ferran Fages az idén már kiadott itt egy önálló munkát "A Cavall Entre Dos Cavalls" címmel, a '64-es születés¦ Alfredo Costa Monteiro is számtalan máshol publikált szólólemez mellett egy önálló albumot ("Rumeur") jelentetett meg itt, a '66-os Ruth Barberán "Capacidad De Pérdida" címmel szintén egy szóló alkotást publikált az év elején, valamint még 2003-ban "Ura" címmel jelentetett meg lemezt az I Treni Inerti trió tagjaként (melynek Matt Davis mellett tagja Monteiro is). Ferran Fages és Alfredo Costa Monteiro alkotja a Cremaster nev¦ improv duót, melynek 2001 és 2003 között öt lemeze jelent meg különbözö mini-kiadóknál. Ennyit a címekröl, a kiadókról és az évszámokról, és most nézzük, hogy milyen is ez a 41 perces album...
Számtalan digitális zajzene után jólesö érzés végre akusztikus zajt hallani, hiszen Fages, Monteiro és Barberán triója az akusztikus improvizációktól megszokott nyeszetelés és szöszmötölés helyett harsány és aggresszív zajt zúdít a hallgató fülébe. A zenészek persze csak nagyon ritkán szólaltatnak meg olyan hangokat, amilyeneket elözetes ismereteink alapján ezektöl a hangszerektöl várnánk, de ez talán a legkevésbé sem meglepö. Ferran Fages analóg lemezjátszójából vélhetöleg különféle apró használati tárgyak segítségével csikar ki hangokat, ezzel szemben Alfredo Costa Monteiro tangóharmónikájának hangja viszonylag jól felismerhetö, Ruth Barberán trombita játéka - vagy inkább trombita használata – viszont abszolút az Axel Dörner-i iskola szerint szólal meg. A három zenész produkciója külön-külön, szólóban is leny¦gözö, együtt viszont valami félelmetesen izgalmas és egyedülálló hangvilágot építenek fel: s¦r¦ és tömör hangkötegek rendezŒdnek össze a rögzített élö improvizációk során, melyekböl az érdes zajok, mint éles kristályok türemkednek ki.
Érleletlenül, spontán módon állnak egységgé a fémes csikorgások, a harmónika fújtatásai, és a hajókürt-szer¦ tülkölések, melyeket végül apró zajocskák, pattogások és sercegések díszítenek föl.
Az Istmo címre keresztelt lemez két hosszabb improvizációt tartalmaz, melyeket két évvel ezelŒtt Wade Matthews rögzített élöben. Az elsö, mintegy 25 perces darab a toledoi Escucha Festival-on került felvételre 2003 novemberében; a második 16 perces pedig a barcelonai Can Felipában 2003 októberében. Két hosszú improvizációról van tehát szó, amit nyugodt szívvel ajánlok az akusztikus zajzene kedvelöinek. SŒt: nekik kötelezö, kihagyhatatlan darab! Dusted Hoffman (

For many, Atolón, the Rossbin release by the trio of Ferran Fages, Alfredo Costa Monteiro, and Ruth Barberán, served as an introduction to a flourishing improv scene in Portugal and Spain. Then, thanks to Ernesto Rodrigues’ Creative Sources label, the floodgates broke and a deluge of releases showed that these three were hardly operating in isolation. Since then, each member of the trio has gone off to release impressive solo discs, but this new live effort is certainly welcome. Istmo was recorded back in the fall of 2003, the same time as Atolón (a studio effort), but serves up a differently-shaded view of the trio.
The previous release presented gritty, strident textures that jostled against each other like hyper-charged particles. Though the breathiness of Barberán’s trumpet peeked through, one wondered where Fages’ “acoustic turntable” left off and where Costa Monteiro’s accordion picked up. This live set places the three voices a bit more discretely in the sound space, and the separation brings out a more gestural, interactive approach to the two collective improvisations. Again, Barberán’s pinched overtones, breathy flutters, and shredded squeals of trumpet stand out. But now, Costa Monteiro lets the wheezy reediness of accordion steal through against the crackles, pops, and flayed textures of Fages “acoustic turntable”. (Though one still wonders what exactly an “acoustic turntable” is!)
Still, this contrast is all a bit relative, as the live pieces continue to display a particularly seamless approach to collective improvisation. Though the three voices may stand out a bit more in the mix, the trio still eschews conversational strategies. The three ply agitated buzzing and crackling layers that open up into a spacious mix, with tones floating above whispered scuffs and scrubbed quavers. Pools of silence are used as underpinnings to send the improvisations off in new directions, like 1/3 of the way through “Fehyst”, the first piece. Here, silence is used as a launching point, shifting the piece from oscillating lines to hanging sheets of activity that play off of a field of groaning accordion and percussive static.
The two improvisations move with a tension-filled sense of push-and-pull, replacing the arcs of activity-based improv with a more striated sense of timbral densities and gestural dynamics. Along with groups like Nmperign, +Minus, and Sealed Knot, these three are working out new vocabularies for ensemble interaction. This release is yet another document that proves that Barcelona has now taken its place among cities like Berlin and Tokyo as centers of advanced improv activity worth keeping a careful eye on.
Michael Rosenstein (One Final Note)

Die Trompeterin RUTH BARBERÁN (*1966, Barcelona) bildet zusammen mit FERRAN FAGES (*1974, Barcelona) das Duo Error Focus, zusammen mit dem Akkordeonisten ALFREDO COSTA MONTEIRO (*1964, Porto) I Treni Inerti, Monteiro und Fages wiederum sind zusammen Cremaster, die für Antifrost Infra-Harsh-Noise ins Glasmaster ätzten. Beste Voraussetzungen also, um zu dritt ISTMO (CS 023) einzuspielen. Fages Klangquelle ist ein ominöser acoustic turntable. Keine Ahnung, ein Plattenspieler ohne Strom? Eine Art Töpferscheibe oder Schleifstein? Jedenfalls möchte man ihm die quasi perkussiven Geräuschverläufe mit einem Rotationsmoment, einer flatternden Mechanik, unterstellen. Barberán spielt eine Ulher- oder Hautzinger-Trompete. Ihr lassen sich die schnarrenden, schlürfenden, gepresst zischelnden Lärmfacetten zuordnen. Monteiros Akkordeon ist das eigentliche Rätsel. Was er macht, spielt sich noch mehr als die Klangwelt von Ute Völker Lichtjahre entfernt vom Planet Squeezebox ab. Ganz selten hört man ein eindeutig teddybäriges Brummen und blasebälgernes Surren. Wenn sonst nichts wäre, würde dieses Trio immerhin durch den Reiz des Mysteriösen seiner wörtlich zu nehmenden Bruit secrets für sich einnehmen, durch eine Aura des Archaischen. Durch das Handgemachte, simpel Machanische und Körperliche der Kreationsweise schraubt sich dieser iberische Bruitismus weit hinter die Schaeffer‘schen Anfänge und selbst die Russollo‘schen Intonarumori zurück auf eine biomechanische Art Brut. Als ob bei einem Ritual von ‚Primitiven‘ der ‚heilige Klang‘ der Zauberkästen der fremden Ankömmlinge aus der motorisierten Moderne mit einfachsten Mitteln simuliert würde. (Bad Alchemy)

Ferran Fages (platine acoustique), Alfredo Costa Monteiro (accordéon) et Ruth Barberán (trompette) pour une deuxième publication enregistrée sur CD. Le trio espagnol joue sur de longues abstraites où se côtoient les parasites de la platine, le diamant frottant des surfaces rugueuses et abrasives, de longues notes à la trompette et à l'accordéon, des souffles abstraits, des sons filtrés et modifiés de manière acoustique. Mises à part les longues notes instrumentales qui surgissent de temps à autre, on ne sait jamais trop qui fait quoi, les sons s'entremêlent pour former des textures où l'individualité se perd sans tomber dans l’homogénéité ni dans un jeu d'imitation. Il y a d'un côté les limites propres aux instruments et aux objets qui génèrent sans doute cette absence d'imitation, mais certainement aussi une volonté de toujours se démarquer tout en s'inscrivant dans un tout cohérent et cohésif. L'écoute entre chacun des trois musiciens est donc sensible et profonde bien entendu. Et les différentes ambiances savent être toujours surprenantes. Des ambiances basées sur de la matière sonore improbable toujours, de la matière abstraite mais extrêmement vivante, pleine de relief et d'énergie. Car si ces deux improvisations sont assez linéaires et étirées, il n'en reste pas moins que le trio parvient à constamment évoluer vers des climats différents et à rompre chaque univers au bon moment. Un trio remarquable. Julien Héraud (ImprovSphere)